„Nem vagyunk mi itt gerone-i zsoldos mocsok, fiú. Nem keresünk pénzt a halálból, nem rabolunk ki halottakat, és nem fosztogatunk. Profik vagyunk. Varrónők ruhákat készítenek, kovácsok fegyvereket és szerszámokat, ácsok bútorokat. Fegyveresek vagyunk, és a kereskedelmünk a háború.”
A mai Száz Királyság fegyveres erőinek többségét jól felszerelt hivatásos katonák alkotják, akiket fegyvereseknek neveznek. A Száz Királyság korai napjaiban ezeket az embereket őrmestereknek nevezték, és feudális uraiknak tartoztak elszámolással. Szolgálataikért cserébe földet kaptak, általában katonákként az úr kíséretében. Ezek a kiváltságos pozíciók nemcsak a kiváló minőségű fegyverek és páncélok beszerzését tették lehetővé számukra, hanem a kard használatának elsajátítását is, amely fegyver korábban a nemesek számára volt fenntartva. Ez egy földbirtokos elit, a nemesség létrejöttéhez vezetett, amelynek presztízse magasabb volt, mint a szabadoké, de még mindig a nemességé alatt maradt. Ezek voltak a katonák, akikkel Charles Armatellum felépítette a birodalmát.
Az idő múlásával és a Száz Királyság felemelkedésével ez a régimódi feudális rendszer lassan feledésbe merült. Az őrmestereket földjükhöz kötötték, és a birodalom növekvő katonai szükségleteit már nem tudták kielégíteni azok a férfiak, akik nem tudtak utazni vagy hosszú távú helyőrségeket létrehozni, mert a földjeiket kellett művelniük. A lovagadó, amelyet a katonai szolgálat helyett az úrnak fizettek, normává vált, és a pénzért harcoló hivatásos katonák gyorsan megjelentek, hogy betöltsék az űrt. A régi földbirtokos nemesek megpróbálták megkülönböztetni magukat ezektől az újonnan érkezőktől, és megalkották a „fegyveres férfiak” kifejezést.
Mivel nem kellett megművelniük és megvédeniük földjeiket, a fegyveresek kizárólag harci tevékenységükre koncentrálhattak. Ez lehetővé tette számukra, hogy hosszabb hadjáratokra induljanak és munkát keresve utazzanak, biztosítva, hogy képzett emberek álljanak rendelkezésre minden parancsnok számára, aki elegendő pénzzel rendelkezett szolgálataik biztosításához. Bár a csőcselék zsoldosszázadaitól a nagy nemesi házak jól képzett és ügyes lovas Ritter Garde-jáig terjedt a sor, az állandó háborúskodás kiküszöböli az alkalmatlanokat és a kétszínűeket, így a fegyveresek a Száz Királyság hadigépezetének gerincét alkotják.
*A fenti szöveg automatikus fordítással lett létrehozva. Az eredeti, idegen nyelvű leírást az alábbiakban találod.
“Wir sind hier kein Geronesen-Söldner-Dreck, Junge. Wir machen keine Münzen aus dem Tod, wir rauben nicht die Toten oder plündern. Wir sind Profis. Näherinnen stellen Kleider her, Schmiede stellen Waffen und Werkzeuge her, Tischler stellen Möbel her. Wir sind Waffenknechte und unser Handwerk ist der Krieg. “
Der Großteil der Streitkräfte in den heutigen Hundert Königreichen setzt sich aus gut ausgerüsteten Berufssoldaten zusammen, die als Waffenknechte bezeichnet werden. In den frühen Tagen der Hundert Königreiche wurden diese Männer als Unteroffiziere bezeichnet und waren ihren Feudalherren verpflichtet. Als Gegenleistung für ihre Dienste erhielten sie Grundstücke, meistens als Soldat im Gefolge des Lords. Diese privilegierten Stellungen ermöglichten es ihnen, nicht nur hochwertige Waffen und Rüstungen zu sichern, sondern auch den Gebrauch des Schwertes zu trainieren, einer Waffe, die bisher auf den Adel beschränkt war. Dies führte zur Schaffung einer Landelite, des Adels, dessen Ansehen höher war als das der Freigelassenen, aber immer noch unter dem des Adels. Dies waren die Soldaten, mit denen Charles Armatellum sein Reich errichtete.
Mit der Zeit und dem Aufschwung der Hundert Königreiche wurde dieser altmodische Feudaldienst langsam aufgegeben. Die Sergeanten waren an ihr Land gebunden und die wachsenden militärischen Bedürfnisse des Reiches konnten von Männern, die nicht reisen oder keine Langzeitgarnisonen aufbauen konnten, nicht mehr gedeckt werden, weil sie sich um ihre Felder kümmern mussten. Die Rittersteuer, die Zahlung an den Lord anstelle des Militärdienstes, wurde zur Norm, und Berufssoldaten, die um Münzen kämpften, traten schnell auf, um die Lücke zu füllen. Der alte Landadel versuchte, sich von diesen Neuankömmlingen abzuheben und prägte den Begriff der Waffenknechte.
Von der Notwendigkeit befreit, ihr Land zu bearbeiten und zu schützen, konnten sich die Waffenknechte ausschließlich auf ihre kämpferische Beschäftigung konzentrieren. So konnten sie auf ausgedehnten Feldzügen marschieren und auf Arbeitssuche reisen, um sicherzustellen, dass allen Kommandeuren die ausreichend Münzen haben um ihre Dienste zu sichern, ausgebildete Männer zur Verfügung standen. Während sie von Pöbel Söldnerkompanien bis zu den gut ausgebildeten und geübten berittenen Ritter Garde der großen Adelshäuser reichten, beseitigt die ständige Kriegsführung die Inkompetenten und doppelzüngigen und macht die Waffenknechte zum Rückgrat der Kriegsmaschine der Hundert Königreiche.
